ÜZLETI ANGOL ALAPOZÓ

Az Üzleti Angol Alapozóval teljesen kezdőként vagy újrakezdőként mindössze 96 óra alatt elérheted a társalgási szintet, vagyis az üzleti alapfokú nyelvvizsga szintjét. A tanfolyam során végig a Business English, azaz az üzleti angol szókincs és helyzetek állnak a középpontban, így már az első perctől a valódi munkahelyi és üzleti kommunikációra készítünk fel.

  • 96 óra alatt minden olyan készséget és ismeretet el fogsz sajátítani, ami fontos a társalgási szintű angol nyelvhasználathoz!
  • Már az első óráktól praktikus, az üzleti életben és a hétköznapokban is jól használható szókincset fogsz tanulni.
  • A kurzus előzetes angoltudás nélkül is sikeresen elvégezhető, így teljesen kezdők is bátran belevághatnak.
  • Azt tanítjuk, ami igazán fontos. A kurzus végig a legfontosabb szavakra, kifejezésekre és nyelvtani alapokra fókuszál, ez biztosítja a kifejezetten látványos fejlődést.
  • Üzleti angol tanfolyamainkat kizárólag 3-4 fős csoportokban indítjuk, így mindenkire jut elég idő.
  • Tanáraink nemcsak több évtizedes nyelvtanítási tapasztalattal, hanem vezetői és üzletviteli gyakorlattal is rendelkeznek.
  • A megszerzett tudást az órákon valós, mindennapi üzleti szituációkon keresztül ültetjük át a gyakorlatba.
  • A kurzushoz tartozó tankönyvet, munkafüzetet, hanganyagot és online tanulástámogatást ingyen biztosítjuk.

Szeretnél többet megtudni arról, hogyan tanítunk? Kattints a MÓDSZERTAN menüpontra!

INDULÓ TANFOLYAMOK

ÜZLETI ANGOL ALAPOZÓ

Kezdés: 2025. október 7., kedd

Óraszám

összesen 96 óra
24 hét (kb. 6 hónap)

Tanítási napok

kedd és csütörtök

Választható idősávok

Reggel: 8.00-9.30 (betelt!)
Este: 18.00-19.30

beszédcentrikus online nyelvtanfolyam

Az Üzleti Angol Alapozó egy valódi ‘all in one’ üzleti angoltanfolyam, amely mindent megad, ami a gyors és hatékony fejlődéshez szükséges!

Üzleti Angol Alapozó

online Angoltanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek
Kedvezményes ár
339.000 Ft
  • Egyösszegű befizetés (96 óra)
  • Kiscsoportos online oktatás (3–4 fő)
  • Profi tanárok vezetői tapasztalattal
  • Tankönyv, munkafüzet, hanganyag
Normál ár
4 x 96.000 Ft
  • Részletfizetés (4 x 24 óra)
  • Kiscsoportos online oktatás (3–4 fő)
  • Profi tanárok vezetői tapasztalattal
  • Tankönyv, munkafüzet, hanganyag

A honlapon megjelölt árak bruttó árak, 0% ÁFÁ-t tartalmaznak.

Az üzleti életben minden döntés alapja a hatékonyság. Ha jó döntést akarsz hozni az angoltanulásban, válaszd a hatékony megoldást, válaszd az Üzleti Angol Alapozót!

Extra lehetőségek

Díjmentes webináriumok, videóelőadások

Tanulóink számára ingyenes, szabadon választható webináriumokat és videóelőadásokat kínálunk, amelyekkel tovább fejlesztheted üzleti angol kommunikációs képességeidet. Olyan izgalmas témák közül választhatsz, mint:

Az interkulturális kommunikáció alapjai

Ismerd meg, hogyan építhetsz sikeres nemzetközi kapcsolatokat a kulturális különbségek tudatos kezelésével.

Hatékony prezentációkészítés

Tippek és trükkök az érdekes, jól követhető, emlékezetes prezentációk készítéséhez.

M.I. használata az üzleti angol kommunikációban

Fedezd fel a mesterséges intelligencia használatában rejlő lehetőségeket, és ismerd meg annak korlátait!